HÍRVILÁG

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. október 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 56. számában (2002. október 15.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

Hitelkártya az IPOSZ-tagoknak is

A jövőben - az egyeztető tárgyalások eredményeképpen - az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ) tagsága is igényelheti a Széchenyi-kártyát. A munkáltató érdekképviselet felmérése szerint egy éven belül - várhatóan - az IPOSZ tagjai közül kerül majd ki a kártyát igénylők mintegy hetven százaléka. Az első Széchenyi-kártyákat - a Parlamentben, ünnepélyes keretek között - szeptember 23-án vehették át a vállalkozók.

Az IPOSZ tervei között szerepel az is, hogy 2003 januárjában bevezeti az egységes IPOSZ-tagkártyát. Ezzel az iparosok a kártyát elfogadó helyeken - például pénzintézetekben, oktatási intézményekben - kedvezményeket vehetnek igénybe.

Munkanélküliség - számokban

A munkaügyi tárca adatai szerint augusztusban - júliushoz viszonyítva - 900-zal nőtt, míg az egy évvel korábbi helyzethez képest 9706-tal csökkent a regisztrált állástalanok száma. A munkanélküliség mérséklődése az ország valamennyi régiójában megfigyelhető tendencia, noha nem azonos mértékben. Míg például a központi régióban 7,7, addig a Dél-Alföldön 3,6 százalékkal csökkent az állástalanok száma egy év alatt. Augusztusban összesen 335 300 munkanélküli szerepelt a nyilvántartásban. A hónap során a munkáltatók 33 100 új munkahelyet jeleztek, így a korábbi bejelentésekkel együtt összesen 81 000 állást kínálhattak az érdeklődőknek.

Képzési program

Az Európai Unió PHARE-programjának támogatásával - mintegy 880 millió forint összköltséggel - szeptemberben képzési program indult a hazai kis- és középvállalkozások részére. A versenyképesség javítását célzó projektben az észak-magyarországi, az észak-alföldi, valamint a dél-alföldi régió 1300 vállalkozása bővítheti ismereteit az üzleti, az export-, az infrastruktúra- és az idegenforgalmi fejlesztéseket érintő uniós elvekről és gyakorlatról. A program 2003 nyaráig tart, s a vállalkozások mellett az ipari parkok, az inkubátorházak üzemeltetői, köztük az önkormányzatok és turisztikai szervezetek képviselői is részt vehetnek a projektben.

Uniós felkészítés

Az Ipartestületek Országos Szövetsége uniós felkészítő programot indít a kisvállalkozók részére. Ennek részeként januártól az ország száz településén tartanak előadás-sorozatot - az EU munkaügyi, környezetvédelmi, pénzügyi, foglalkoztatási és gazdasági feltételeiről -, illetve kiadványokban foglalják össze a csatlakozás - vállalkozásokat érintő - követelményeit. A program utolsó fázisában, 2003 novemberében felmérésre is sor kerül, melynek célja további segítségnyújtás azokon a területeken, ahol lemaradás mutatkozik.

Nemzeti Fejlesztési Terv

A kormány elfogadta, és hivatalos társadalmi vitára bocsátja a Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) stratégiájának első változatát. Az NFT keretében 2004 és 2006 között felhasználható EU-források mintegy 750 milliárd forintot tesznek ki, amit 550 milliárd forinttal bővítenek a magyar társfinanszírozók. A nemzeti program alapján - két év alatt - 1200-1500 milliárd forint értékű fejlesztés valósulhat meg Magyarországon. Az NFT legfőbb célja az esélyteremtő társadalmi fejlődés, a versenyképes gazdaság, illetve a területileg kiegyensúlyozott és fenntartható növekedés megteremtése.

Nőttek a reálkeresetek

Az idén, a januártól júliusig terjedő időszakban - az egy évvel korábbihoz képest - 11,5 százalékkal nőttek a reálkeresetek. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a versenyszférában foglalkoztatottak átlagosan 112 600 forintot, ezen belül a fizikai dolgozók 81300, míg a szellemi munkát végzők 176 500 forintot kerestek. A munkajövedelem kereseten felüli része - január-júliusban - munkavállalónként átlagosan 4 százalék volt.

Együttműködési megállapodás

Az informatika munkaerő-piaci és társadalmi alkalmazásának szélesítéséről együttműködési megállapodást kötött Kovács Kálmán informatikai és Kiss Péter munkaügyi miniszter szeptemberben. Az aláírt dokumentum szerint kísérleti projektek indulnak a távmunka elterjesztésére, Magyarországon ugyanis rendkívül szerény - mindössze 0-1 százalék közé tehető - az e formában munkát vállalók száma. E téren az ötszázalékos távmunkaarány elérése a cél, ami több tízezer új munkahelyet jelentene.

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. október 15.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére

Keresés

Kérdésfeltevés
A szerkesztőséghez elküldött kérdéseire minden regisztrált látogatónak válaszolunk. A kérdés elküldéséhez kérjük, lépjen be előfizetői azonosítóival, vagy regisztráljon most!
Írja be kérdését!
A válaszhoz adja meg adatait:
kötelező mező
Érvénytelen e-mail cím
kötelező mező
Érvénytelen jelszó!
Jelszó megadása szükséges!
kötelező mező
Érvénytelen név!
Ellenőrző kód
Érvénytelen kód!
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.