100 nap és a többi

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. augusztus 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 54. számában (2002. augusztus 15.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

Az új kabinet túl van az első megmérettetésen, de a java még hátravan. Az első - a választási programban hangoztatott - 100 napos ígéreteket a nyertes koalíció maga fogalmazhatta meg, s ezeket hellyel-közzel be is tartotta. Ami az ezután következő ígéreteket s az igények kielégítését illeti, azt már nem elég csak akarni, ahhoz alapos tervezőmunka s hosszabb távú gazdaságiesély-latolgatás, nem utolsósorban a hátteret adó, megfelelő szintű gazdasági növekedés kell.

A munka világának szereplői - úgy tetszik - örömmel vették, hogy a folyamatosan növekvő elvonások után vissza is kapnak valamit. A százezreket érintő minimálbér-adómentesítés és más szociálpolitikai intézkedések kedvező fogadtatásra találtak, de máris akadnak elégedetlenkedők: az egyéni vállalkozók kifogásolják, hogy csak alkalmazottakra érvényes az adókedvezmény, s rájuk nem. Kevés vigasz, hogy a magas fix terhet jelentő egészségügyi hozzájárulás tervezett mérséklése számukra is hoz némi megtakarítást. Hasonló, méltatlan megkülönböztetésre hivatkoznak majd számosan az egyszerűsített vállalkozói adó végleges koncepciójának megismerésekor. Keveseknek éri majd meg, vagy lesz lehetőségük, hogy áttérjenek a csökkentett adminisztrációjú és kedvező adózási feltételeket jelentő módszerre. Nem sokat tévednek valószínűleg azok, akik a kecske és a káposzta dilemmáját taglaló népi bölcsességgel vonnak párhuzamot, amikor az eva készüléséről és későbbi alkalmazásáról beszélnek.

Az ígéretek teljesülése láttán mind több szervezet, csoport kezd majd módosító javaslatok gyártásába, hogy teher- vagy adminisztrációkönnyítés címén megváltoztassa az eddigi szabályokat. Az egyik ilyen munkaadói kívánság a táppénzszabályok jelenlegi rendszerének felülvizsgálata. A munkavállalók sem maradnak el mögöttük, ha kérni kell: számukra a bérnövekedési ütem fenntartása továbbra is lényegi kérdés, s ebben a szakszervezetek határozottan képviselik korábbi, az uniós bérfelzárkóztatást gyorsító álláspontjukat.

Az államháztartás egyensúlyi aránytalanságai láttán a kormány figyelmeztet: a féktelen költekezés visszás helyzetet teremthet. A munkaadók is támogatják a felhívást: reálisabb bérkövetelésekkel álljanak elő az őszi tárgyalások során a szakszervezetek. Az idei és a jövő évre tervezett adócsökkentés, valamint más kedvezmények, s az infláció lefelé araszolása mind a nettó kereseteket növelik, ezért a kérés a pénzügyminiszter szerint megalapozott. A szakszervezetek egyelőre másképp vélekednek.

Mindhárom oldal alapvetően fontosnak tartja azt a tényt, hogy a vitás kérdésekről az Országos Érdekegyeztető Tanács július végi megalakulásával megkezdődhetett az egyezkedés. A partnerek viszont kinyilvánították: a tárgyalási, sőt a megegyezési hajlandóság nem jelenti azt, hogy lemondanának tagságuk érdekeinek védelméről, s emiatt is várhatóan kemény (bér)vitákkal köszönt majd be az ősz.

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. augusztus 15.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére

Keresés

Kérdésfeltevés
A szerkesztőséghez elküldött kérdéseire minden regisztrált látogatónak válaszolunk. A kérdés elküldéséhez kérjük, lépjen be előfizetői azonosítóival, vagy regisztráljon most!
Írja be kérdését!
A válaszhoz adja meg adatait:
kötelező mező
Érvénytelen e-mail cím
kötelező mező
Érvénytelen jelszó!
Jelszó megadása szükséges!
kötelező mező
Érvénytelen név!
Ellenőrző kód
Érvénytelen kód!
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.