Mikrohitelprogram

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. április 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 51. számában (2002. április 15.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás
A vállalkozások március közepétől kedvezőbb feltételekkel igényelhetik a mikrohitelt. Kibővült a kedvezményezettek köre, nőtt a futamidő, s bizonyos korlátozások is megszűntek. A Gazdasági Minisztérium (GM), illetve a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA) várakozásai szerint az intézkedés hatására szélesebb vállalkozói réteg élvezheti a konstrukció előnyeit.

A mikrohitel - amelynek hárommillió forintos felső határa a múlt év október 15-én emelkedett hatmillióra - a korábbiakhoz képest megváltozott feltételek mellett igényelhető. A korrekciós javaslatot - a gazdasági környezet változásai miatt, valamint a kis- és középvállalkozások igényei szerint - az MVA dolgozta ki, majd az Országos Mikrohitel Bizottság, az MVA kuratóriuma, illetve a földművelési és a gazdasági tárca is jóváhagyta. A módosítás azt célozza, hogy a kölcsön a vállalkozók minél nagyobb körében jelentsen tényleges segítséget a forráshiány kezelésében.

Enyhíthető terhek

Az új feltételek között az első, hogy a mikrohitel maximális futamideje háromról öt évre nőtt. Immár olyan vállalkozások is felvehetnek hatmillió forintot, amelyek ezt korábban - a rövidebb futamidőből következő nagyobb törlesztőrészletek miatt - nem tudták volna igénybe venni. Ugyanakkor a kedvezményezettek köre is kibővült, az elkövetkezőkben ugyanis - szemben az eddigi 100 millió forintos nettó árbevételi kikötéssel - azok is kérhetik, akik 100 és 200 millió forint közötti bevétellel rendelkeznek. Végül, de nem utolsósorban megszűnt a forgóeszközcélú finanszírozásra vonatkozó korábbi korlátozás is, azaz: a hitel teljes összege felhasználható erre a célra (korábban a kérelmezők a felvett hitelnek csak ötven százalékát fordíthatták a napi, folyamatos pénzszükségletük kielégítésére). Miután a minimálbér megemelése számos vállalkozást hozott nehéz helyzetbe, a gazdasági tárca arra számít, hogy a mikrohitel segíthet a többletterhek enyhítésében. Annál inkább, hiszen kiegészítheti a Munkaerő-piaci Alap 15 milliárd forintos keretéből igényelhető kompenzációs forrást.

A kölcsön kamata a mindenkori jegybanki alapkamat mértékének felel meg - jelenleg 8,5 százaléknak -, azonban további könnyítés, hogy a Széchenyi-terv keretében maximum ötvenszázalékos kamattámogatás is igényelhető a mikrohitelre, illetve további negyvenszázalékos adókedvezmény kérhető beruházási hitel felvételekor. Ily módon a vállalkozások akár 2,55 százalékos kamattal szerezhetnek kölcsönt.

Szigorodó ellenőrzés

A Gazdasági Minisztérium és az MVA értékelése szerint az 1992-ben indult mikrohitelprogram beváltotta a hozzá fűzött reményeket: a maximálisan igényelhető összeg fokozatos emelése következtében a felső határ - az induló 300 ezer forintos plafonhoz képest - húszszorosára növekedett. A kilenc év alatt több mint 17 ezer tranzakció zajlott le, a kihelyezett hitelösszeg pedig meghaladja a 18 milliárd forintot.

A források bővülése egyben az ügyfélkör szélesedését és az egyes vállalkozásoknak folyósított összegek átlagos nagyságának növekedését is maga után vonta. Jelzi ezt, hogy míg a hárommilliós plafon esetében 1,9 millió forint volt a felvett hitelek átlaga, addig a hatmilliós felső összeghatár esetében - az idén - 3,5-4 millió forint körüli átlag várható.

Mivel a hitelezés kockázata növekszik, az MVA bizonyos szigorításokat tervez. Ezek szerint a cégeknek fokozott jogi és pénzügyi ellenőrzésre kell számítaniuk a folyósítás előtt, és központosítják a hitelbehajtást. Fel kell készülni arra is, hogy az igényelhető kölcsön maximális összege többszöri hitelfelvétel esetén sem haladhatja meg a hatmillió forintot.

A MikrohitelProgram eredményei (db/ezer Ft)

Évek

Folyósítások

Száma (db)

Összege (ezer Ft)

Átlag (ezer Ft)

1992

204

54 546

267

1993

688

208 137

303

1994

1 540

594 480

386

1995

2 238

1 025 318

458

1996

2 281

1 759 829

772

1997

2 454

2 218 269

904

1998

1 734

1 732 296

999

1999

1 523

1 604 614

1054

2000

1 928

2 988 670

1550

2001

2 727

6 557 895

2405

Összesen

17 317

18 744 054

 

 

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. április 15.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére

Keresés

Kérdésfeltevés
A szerkesztőséghez elküldött kérdéseire minden regisztrált látogatónak válaszolunk. A kérdés elküldéséhez kérjük, lépjen be előfizetői azonosítóival, vagy regisztráljon most!
Írja be kérdését!
A válaszhoz adja meg adatait:
kötelező mező
Érvénytelen e-mail cím
kötelező mező
Érvénytelen jelszó!
Jelszó megadása szükséges!
kötelező mező
Érvénytelen név!
Ellenőrző kód
Érvénytelen kód!
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.