Széchenyi vállalkozói hitelkártya

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. március 15.) vegye figyelembe!

Nem csak VOSZ- és kamarai tagoknak

Megjelent A Munkaadó Lapja 50. számában (2002. március 15.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége közel két év előkészítő munkájával, bel- és külföldi szakértők segítségével kidolgozta projektjét a kisvállalkozók likviditási problémáinak kezelésére. A Széchenyi vállalkozói hitelkártyával évi egyszeri, egyszerűsített hitelvizsgálattal forgóeszköz-finanszírozási (rulírozó) hitelt lehet igénybe venni. A maximum egymillió forintos kölcsön - a korábbiak visszafizetése esetén - akár többször is felvehető.

A sajátos hitelkártyaprojekt végső kidolgozásában részt vett a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), így a VOSZ a kamarával együtt javasolta a kormánynak, hogy támogassa a vállalkozói hitelkártya bevezetését. A kormány pozitív döntése alapján várhatóan május-júniustól lesz lehetőség az első kártyaigénylők fogadására.

A hitelkártya tekintetében a Hitelgarancia Rt. a hitelkeret 70 százalékáig készfizető kezességet vállal. A kormány pedig 5 százalékos kamatkedvezményt nyújt, és így a hitel kamata várhatóan évi 10-12 százalék lesz. A kártyakibocsátó bankokat pályázattal választják ki a partnerek. A kártya díja várhatóan 15-20 ezer forint lesz.

A kártya kiváltását 50 fő alatti foglalkoztató egyéni és társas kisvállalkozások kezdeményezhetik a VOSZ megyei (budapesti), illetve a kereskedelmi és iparkamarák megyei (fővárosi) irodáiban. Az irodák a VOSZ által létrehozott részvénytársaság útján terjesztik az igényeket a bankok elé, melyek gyorsított és egyszerűsített hitelvizsgálattal döntenek a kérelmekről. A gyors elbírálást szolgálja, hogy a két szövetség előminősítést is végez a tagjairól, továbbá a vállalkozások tulajdonosai korlátlan (készfizető kezességet) felelősséget vállalnak, továbbá azt, hogy a mulasztók nevét nyilvánosságra hozzák, illetve a bankoknál tiltólistára helyezik.

A VOSZ tagszövetségeinek tagjai, illetőleg a VOSZ-szal együttműködési megállapodással rendelkező vállalkozói szövetségek tagjai a VOSZ-tagokkal azonos feltételek szerint igényelhetik majd a hitelkártyát. A VOSZ és az MKIK között történt megállapodás alapján az Országos Munkaügyi Tanácsban részt vevő reprezentatív munkáltatói érdekképviseletek tagjai külön VOSZ- vagy kamarai tagság létesítése nélkül nyújthatják be az említett irodákban az igényeiket a hitelkártya iránt.

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. március 15.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére

Keresés

Kérdésfeltevés
A szerkesztőséghez elküldött kérdéseire minden regisztrált látogatónak válaszolunk. A kérdés elküldéséhez kérjük, lépjen be előfizetői azonosítóival, vagy regisztráljon most!
Írja be kérdését!
A válaszhoz adja meg adatait:
kötelező mező
Érvénytelen e-mail cím
kötelező mező
Érvénytelen jelszó!
Jelszó megadása szükséges!
kötelező mező
Érvénytelen név!
Ellenőrző kód
Érvénytelen kód!
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.