Cikkünkben a munkaviszony jogellenes megszüntetésének következményeit munkajogi, illetve társadalombiztosítási szempontból vizsgáljuk.
A munkaviszony megszüntetése akkor jogellenes, ha arra nem a Munka Törvénykönyvében meghatározott feltételek szerint került sor. A jogellenes megszüntetés miatt sérelmet szenvedett fél a törvényben előírt határidőn belül (Mt. 199-202. §) a munkaügyi bírósághoz fordulhat.
Munkajogi következmények
Visszahelyezés
A szabályozás a jogkövetkezmények szempontjából alapvetően nem tesz különbséget sem a rendes, sem a rendkívüli felmondás jogellenessége, sem a határozatlan, sem pedig a meghatározott időre szóló munkaviszony megszüntetésének jogszerűtlensége között. Amennyiben a bíróság megállapítja, hogy a munkáltató jogellenesen szüntette meg a munkavállaló munkaviszonyát, a dolgozót – kérelmére – az eredeti munkakörében kell továbbra is foglalkoztatni.
A visszahelyezés mellőzése
A Munka Törvénykönyvének 1999. augusztus 17-étől alkalmazandó módosított szabályai szerint a bíróság akkor mentesítheti a munkáltatót a tovább foglalkoztatási kötelezettség alól, ha a dolgozó eredeti munkakörbe visszahelyezése nem várható el tőle. Gyakori, hogy megromlik a munkavállaló és a munkáltató közötti bizalmi viszony, ezért a munkavállaló nem is kéri visszahelyezését az eredeti munkakörébe, de ilyen okból a munkáltató is kérheti a visszahelyezés mellőzését. Ilyenkor a bíróság – az eset összes körülményeinek, így különösen a jogsértés és annak következményei súlyának mérlegelésével – a munkavállaló legalább két-, legfeljebb tizenkét havi átlagkeresetének megfelelő összeg megfizetésére kötelezi a munkáltatót. (A korábban konkrétan meghatározott mérték helyett – a végkielégítés kétszerese – a törvény a bíróság mérlegelési jogkörébe utalja a dolgozónak fizetendő juttatás nagyságát).
Amennyiben a felmondás azért jogellenes, mert a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményébe, a hátrányos megkülönböztetés tilalmába, avagy felmondási tilalomba ütközik, és a munkavállaló kéri a visszahelyezését, a munkaviszony helyreállítását a bíróságnak akkor is el kell rendelnie, ha a munkáltató a visszahelyezés mellőzését kéri.
A munkaviszony a jogellenességet megállapító határozat jogerőre emelkedése napján szűnik meg, ha
- munkavállaló nem kéri, vagy
- a munkáltató kérésére a bíróság mellőzi az eredeti munkakörbe visszahelyezést.
Megtérítési kötelezettség
A munkaviszony jogellenes megszüntetése miatt meg kell téríteni a munkavállaló
- elmaradt munkabérét – egyéb járandóságait (minden olyan juttatást figyelembe kell venni, amelyről megállapítható, hogy rendeltetése a végzett munka anyagi elismerése és nem pedig költségtérítés [BH 1993/772. számú jogeset],
- felmerült kárát.
Nem kell megtéríteni a munkabérnek, illetve kárnak azt a részét, ami máshonnan megtérült.
A munkavállalót, ha a munkaviszonya nem rendes felmondással szűnt meg – a fentieken túlmenően -, megilleti a felmentési időre járó átlagkeresete és a rendes felmondás esetén járó végkielégítés is.
Az előbbiekben részletezett járandóságok után a jogerős ítélet meghozatalának napjától illeti meg késedelmi kamat a munkavállalót, mivel ezek a juttatások akkor válnak esedékessé, amikor a bíróság jogerősen megállapítja a munkaviszony jogellenességét.
A munkavállaló kártérítésre is igényt tarthat, amely nemcsak vagyoni, hanem nem vagyoni kárigény is lehet. Ehhez azonban bizonyítania kell a kár bekövetkeztét, nagyságát, s a kár, illetve a munkaviszony jogellenes megszüntetése közötti oksági kapcsolatot.
Társadalombiztosítási következmények
Járulékalapot képező jövedelemnek minősül
- a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (Szja. tv.) szerinti, az összevont adóalapba tartozó, az önálló és nem önálló tevékenységből származó bevételnek azon részre, amelyet az adóelőleg számításánál jövedelemként kell figyelembe venni – ideértve az Szja. tv.-ben szabályozott kis összegű kifizetésből származó jövedelmet is -, továbbá
- az Szja. tv. 69. §-a szerinti természetbeni juttatás adóalapként meghatározott értéke,
- a munkavállalói érdekképviseletet ellátó szervezet részére levont, befizetett tagdíj,
- a tanulószerződésben meghatározott díj,
- a hivatásos nevelőszülői díj.
A társadalombiztosítási nyugdíj- és egészségbiztosítás ellátásainak fedezetére a foglalkoztató (munkáltató) a járulékalapot képező jövedelem után 33 százalékos mértékű társadalombiztosítási járulékot fizet, melyből 22 százalék a nyugdíjalapot, 11 százalék az egészségbiztosítási alapot illeti.
A foglalkoztatott nyugdíjjárulékot és egészségbiztosítási járulékot (egyéni járulék) fizet. Ennek alapja a társadalombiztosítási járulék alapját képező jövedelem, azzal, hogy az Szja. tv. 69. §-a szerinti juttatás értéke után a munkavállaló nem fizet járulékot. A foglalkoztatott a járulékalapot képező jövedelme után – legfeljebb a járulékfizetési kötelezettség felső határáig – fizeti meg az egyéni járulékot.
Az 1997. évi LXXX. törvény (Tbj.) a járulékalap meghatározásánál az Szja. tv. szerinti összevont adóalapba tartozó jövedelmek közül az egyéb jövedelmet nem sorolja a járulékalapot képező jövedelmek közé. (Az Szja. tv. szerint összevont adóalapba tartozó jövedelem: az önálló és a nem önálló tevékenységből származó jövedelem, valamint az egyéb jövedelem.)
Témánkból adódóan a nem önálló tevékenységből származó bevétel utáni kötelezettséget vesszük számba.
Nem önálló tevékenységből származó bevétel
Nem önálló tevékenységből származó bevétel minden olyan vagyoni érték, amelyet a magánszemély (munkavállaló) az ilyen tevékenységével összefüggésben pénzbeli formában vagy természetbeni munkabérként rendszeresen vagy esetenként kap. A társadalombiztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyok alapján végzett nem önálló tevékenységek közül a munkaviszonyban folytatott tevékenység a legjelentősebb.
A foglalkoztató az általa foglalkoztatott biztosított részére a biztosítási kötelezettséggel járó jogviszony alapján kifizetett, elszámolt, járulékalapot képező jövedelem után társadalombiztosítási járulékot fizet. A társadalombiztosítási járulékot a biztosítási kötelezettséggel járó jogviszony megszűnését követően kifizetett, elszámolt, járulékalapot képező jövedelem után is meg kell fizetni. A munkaviszony megszűnésével összefüggésben kapott végkielégítés és az elmaradt munkabér összege biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyból származó jövedelemnek minősül.
A 2000. január 1-jétől kezdődő időszakra juttatott jövedelmek után a foglalkoztató köteles
- megállapítani a járulékok összegét a biztosítottnak a tárgyhónapban kifizetett járulékalapot képező jövedelme után,
- levonni a biztosítottat terhelő járulékot,
- és az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvényben (Art.) meghatározottak szerint bevallani és megfizetni a tárgyhavi járulékot.
Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó törvények módosításáról szóló 1999. évi XCIX. törvény 207. §-ának (3) bekezdése értelmében a 2000. január 1-jét követően kifizetett, elszámolt, de azt megelőző időszakra vonatkozó jövedelmek után
- a fizetendő járulékra,
- a járulékalapra,
- a járulék mértékére,
- a járulékfizetési felső határ megállapítására
az eredeti esedékességkor hatályos rendelkezéseket kell alkalmazni.
Végkielégítés
A 2000. január 1-jétől hatályos társadalombiztosítási jogszabályok rendelkezései szerint az 1999. december 31-ét követően kifizetett végkielégítéssel nem lehet biztosítási időt szerezni.
Mindez nem vonatkozik azokra az esetekre, amikor a biztosított a munkaviszonya alapján a törvényben meghatározott végkielégítésben részesült, és annak kifizetésére 1999. december 31-ét megelőzően került sor, de a végkielégítés időtartama 2000-ben kezdődik, vagy arra áthúzódik.
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az 1999. január 1-jét követően megállapított és kifizetett végkielégítés annyiszor 30 nappal hosszabbítja meg a biztosítási időt, ahány havi átlagkeresetnek (illetménynek) a végkielégítés megfelel, de legfeljebb tizenkétszer 30 nappal. Abban az esetben, ha a munkaviszonyban álló személy részére 1998. január 1-jét követően állapítottak meg végkielégítést, az 1998. január 1-jétől hatályos törvényi rendelkezéseket kellett alkalmazni. E szerint a végkielégítés annyiszor 30 nappal hosszabbította meg a biztosítási időt, ahány havi átlagkeresetnek a végkielégítés megfelelt (ez azt is jelentheti, hogy a természetes személy részére 1998. január 1-jét követően – végkielégítés jogcímen – akár 36 havi átlagkeresetet is kifizethettek, mely értelemszerűen 2001-re is meghosszabbítja a biztosítási időt.
A szabályok alkalmazása szempontjából kizárólag a kifizetés időpontja bír jelentőséggel, ebből következően a munkaügyi bíróságok 2000. január 1-jét követően hozott ítéletei – melyek végkielégítésről is rendelkezhetnek – alapján biztosítási idő meghosszabbításáról már nem tehetünk említést (Jf-244/199 APEH Járulék Főosztály).
A kamat utáni kötelezettség
A bíróság által megítélt – vagy peren kívüli egyezség alapján járó – kamat összegét nem terheli járulékfizetési kötelezettség. A kamat nem a biztosítási jogviszonnyal összefüggésben szerzett, kifizetett, elszámolt jövedelem.
Az egészségügyi hozzájárulásról szóló 1998. évi LXVI. törvény 3. §-a azonban a kamat – mint a társadalombiztosítási szabályok szerinti járulékalapot nem képező jövedelem – után 11 százalékos mértékű egészségügyihozzájárulás-fizetési kötelezettséget ír elő (122.276.199.1/1999 APEH Járulék Főosztály). [Az Szja. tv. 6. §-ának (2) bekezdése szerint a kamat az adó szempontjából annak az összegnek a sorsát osztja, amellyel összefüggésben kifizették, és mint ilyen, az összevont adóalap részét képezi.]
