A Munka törvénykönyvének története jól tükrözi a rendszerváltás menetét. A piaci viszonyok változása újabb s újabb módosításokat generált a munkaadók és alkalmazottak viszonyát alapvetően meghatározó törvényben. A cikkünkben ismertetett változások jól mutatják, hogy mikor milyen szinten állt a foglalkoztatáskultúra, és hogyan viszonyultak egymáshoz a szociális partnerek, illetve a mindenkori kormány.
Nem sokáig örülhettek a szociális partnerek a sok vitát, alkut követően összehozott és 1992-től hatályba lépett új Munka törvénykönyvének, már 1994 februárjában ismét lényegi módosításokról kezdtek tárgyalni. Az egyezkedés színtere az Érdekegyeztető Tanács jogi ad hoc bizottsága volt. Ez a testület már korábban, a Munka törvénykönyve 1991-es, 1992-es megújítása során is segítette az Érdekegyeztető Tanács bér- és munkaügyi bizottságának tevékenységét.
A jogi ad hoc bizottság 1994 tavaszán többször is ülésezett, de a munkát csak egy emlékeztetőtervezettel fejezte be. Ezt követően ősszel már a bér- és munkaügyi bizottsággal közösen ülésezett a jogi ad hoc testület, s már egy konkrét előterjesztés kidolgozását tűzték ki célul.
Ellentétek
Az ekkorra körvonalazódott módosítások egyrészt az 1995 májusában esedékes üzemi- és közalkalmazottitanács-választásokra vonatkoztak, másrészt a szakszervezeti és munkáltatói igényeknek próbáltak eleget tenni. Így például a szakszervezetek azt akarták, hogy a munkavállalók érdekében eljáró személyek könnyebben juthassanak be a munkahelyekre, valamint a Munka törvénykönyve tegye lehetővé a szakszervezeti tisztségviselők által fel nem használt munkaidő-kedvezmény ellentételezését. A munkáltatói kérések főként a túlmunka és a munkaidőkeret szabadabb szabályozására, illetve a távolléti díj bevezetésére vonatkoztak.
A tárgyalásokon a szociális partnerek egyaránt úgy érezték, hogy a másik fél indokolatlanul nagy engedményekre akarja kényszeríteni őket. Az 1994-es év végén az Érdekegyeztető Tanács plenáris ülésén a szakszervezetek már nem is tartottak célszerűnek egy szélesebb körű módosítást, a változtatásokat csak az üzemi-, közalkalmazottitanács-választásokra, illetve technikai jellegű kérdésekre kívánták redukálni. A munkáltatói oldal ezt nem fogadta el, mondván: a vállalkozások versenyképességének javításához elengedhetetlenek az általuk szorgalmazott módosítások. Mivel a szakszervezeti oldal mindezt nem volt hajlandó figyelembe venni, a munkáltatók válaszul elzárkóztak a minimálbér-emelés tárgyalásától.
Az alkudozás 1995-ben tovább folytatódott. Az Érdekegyeztető Tanács plenáris ülése januárban kétszer is foglalkozott a témakörrel, sőt még egy informális találkozót is tartottak. Az álláspontok az egyéves előkészítő munka ellenére továbbra sem közeledtek egymáshoz. A kormányzati oldal ekkor már kinyilvánította, hogy a szociális partnerek egyetértésének hiányában is a parlament elé terjeszti a törvénymódosítást. A szakszervezeteket mindez igencsak felháborította. A munkáltatói oldal, bár a számára fontos témaköröknél jelentős kompromisszumokra kényszerült, mindezt hajlandó volt tudomásul venni.
Közben a kormányzat meggondolta magát, és mégsem vitte önállóan a parlament elé a módosítási javaslatot. Az Érdekegyeztető Tanács februárban öszszehívott plenáris ülésén újabb kísérletet tettek arra, hogy a szakszervezetek által is elfogadható módosítási indítványt állítsanak össze. Ez viszont nem sikerült. A szakszervezetek képviselői még a tárgyalóteremből is kivonultak tiltakozásuk kifejezéseként. Levelet írtak a miniszterelnöknek, hogy csak az általuk támogatott előterjesztés kerüljön a parlament elé.
Munkaidő-számítás
A több mint egy évig tartó kötélhúzás főként a túlórakeret emelése és a piaci körülményekhez jobban igazodó munkaidő-számítás miatt alakult ki. A munkaadói érdekképviseletek hangsúlyozták, hogy tarthatatlan a Munka törvénykönyvében éves szinten megjelölt, maximálisan 144 órás túlórakeret, amely a kollektív szerződésekben is legfeljebb 200 órára emelhető fel. Ennél jóval magasabb kereteket igényeltek. Később a szakszervezeti ellenállást, a hosszú alkudozást is figyelembe véve már elfogadták volna a kormányzat kompromisszumos javaslatát. Ezek szerint a Munka törvénykönyvében rögzített 144 órát nem emelnék, viszont a kollektív szerződésekben szereplő 200 órás maximumot 300 órára módosítanák. A munkaidő-elszámolásnál fokozatosan csökkentve igényüket, ugyancsak elfogadták a kormányzati álláspontot. Ennek alapján a Munka törvénykönyvében akkor előírt 8 hét helyett 3 hónap átlagában kellene megfelelniük a munkahelyeknek a napi 8 órás munkaidőnek. A kollektív szerződésekben viszont megegyezhetnének a hat hónapos elszámolási átlagról is. A szakszervezetek szerint azonban mindez, különösen, ha figyelembe veszik a távollét esetén az átlagkereset helyett alkalmazandó távolléti díjat, jóval hátrányosabb a dolgozóknak, mint amennyit nyernének az érdekképviseleteik által javasolt könnyítésekkel.
Mivel megállapodás februárban sem jött létre, a kormányzati oldal kijelentette: az első félévben mindenképpen a parlament elé viszi a Munka törvénykönyve módosításának ügyét. Erre a kormányprogram is kötelezi. A kormány ennek megfelelően még tavasszal beterjesztette a törvénymódosítási javaslatot.
Az Országgyűlés, különféle képviselői módosító indítványokra, végül a munkavállalói, a munkaadói és a kormányzati elképzelésektől is eltérő keretszámokat fogadott el. Így a túlmunkánál továbbra is érvényben maradt a Munka törvénykönyvében szereplő általános, 144 órás maximum követelmény, és a helyi kollektív szerződésekben sem változott a 200 órás maximum. A munkáltatóknak végül csak annyit hozott a törvénymódosítás, hogy a több munkaadóra érvényes kollektív szerződések esetén a maximum 300 óra túlóra is szerepeltethető. A munkaidő-számításnál a Munka törvénykönyvében előírt általános, 8 hetes átlag lényegében nem változott, csak két hónapra módosult. A kollektív szerződésekbe viszont ez az átlagszámítás is bevehető, mégpedig négy hónapos maximummal, a több munkaadóra vonatkozó kollektív szerződéseknél pedig 6 hónapos maximummal.
Mivel a szakszervezetek nem támogatták a törvénymódosítási javaslatot, a kormányzat a rájuk vonatkozó változtatásokat kihagyta a parlament elé vitt előterjesztésből. Ennek ellenére képviselői módosító indítványra több, szakszervezetekre vonatkozó témakörben is határozott az Országgyűlés. Így például arról, hogy a szakszervezeti tisztségviselők fel nem használt munkaidő-kedvezményét a munkaadó köteles pénzben megfizetni a szakszervezetnek. Az Országgyűlés ugyanakkor megszorítást is alkalmazott: a kedvezmény legfeljebb 50 százaléka egyenlíthető ki ilyen módon. Megváltozott a kedvezmény számításának módja is. Korábban három szakszervezeti tagonként havi két óra kedvezmény járt a tisztségviselőknek. A módosítás szerint ezt a számítási módot csak 200 tagig alkalmazhatják, ezenfelül 500 tagig már csak további havi 1,5 óra, 500 tag felett pedig havi 1 óra munkaidő-kedvezmény vehető igénybe minden három szakszervezeti tag után.
Átfogó módosítás
Az újabb átfogó módosításra 1997-ben került sor. A kormányzat a változtatás szükségességét az uniós csatlakozás jogharmonizációs igényével, illetve néhány előírás, a kor követelményeihez történő igazításával magyarázta. Feladatot jelentett a csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó, valamint a munkavállalók jogainak, a vállalatok, üzemek és üzemrészek tulajdonosváltozása esetén történő megóvásáról szóló uniós irányelvek átvétele. Az előkészítő tárgyalások már 1996-ban megkezdődtek, és úgy tűnt, hogy ennek az évnek az őszén a parlament elé kerülhet a törvénymódosítási javaslat. A korábbi vitáknak megfelelően viszont ez esetben is inkább az ellentétek éleződtek, és az Érdekegyeztető Tanács decemberi ülésén is csak odáig jutottak el a szociális partnerek, hogy a törvényjavaslat benyújtása előtt még további konzultációra van szükség. A következő év tavaszán ismét kiéleződtek a viták, mivel a kormányzat kiegészítő javaslatokat tett a szakszervezeti tisztségviselők munkajogi védelmének erősítésére. A munkáltatói érdekképviseletek ezt a törekvést eleve elutasították. Hiányolták, hogy az általuk fontosnak vélt módosítás, amely a leltárfelelősség szabályaira vonatkozik, nem szerepel az előterjesztésben. Ebben az évben a munkáltatók utasították el a kormányzat által összeállított módosítási anyagot, a szakszervezetek viszont támogatták. A kormány ezt követően a parlament elé terjesztette a jogszabálytervezetet. Az Országgyűlés nyáron hagyta jóvá a Munka törvénykönyve módosítását.
A jogutódlás rendezése
Ennek lényege, hogy a munkáltató személyében bekövetkező jogutódlás esetén a munkaviszonyból származó jogok és kötelességek a jogutód munkáltatóra szállnak. A tulajdonosváltás esetén azt követően is érvényes a kollektív szerződés, illetve a munkaszerződés. A tulajdonosváltozás önmagában nem indokolhatja a kollektív szerződés felmondását, illetve a munkaviszony megszüntetését. A csoportos létszámleépítés előtt a munkáltató köteles egyeztetni a módosítás szerint a munkavállalói érdekképviselettel. Tájékoztatást kell adnia a dolgozóknak. A módosítás eligazítást ad a konzultáció formájára.
A szakszervezeti tisztségviselők erőteljesebb védelmét szolgálja, hogy a munkaviszony jogellenes megszüntetésekor az eredeti munkakörbe történő visszahelyezés már a módosítást követően nem helyettesíthető a végkielégítés kétszeresének kifizetésével. Az érdek-képviseleti vezető elbocsátásakor – a törvénymódosítás alapján a rendkívüli felmondás esetén is – kötelező az előzetes egyeztetés a szakszervezettel.
Alkuajánlat
A Munka törvénykönyve következő, nagyobb jelentőségű módosítására 1999-ben került sor.
Az előkészítés során a kormánynak ismét a szakszervezetekkel voltak igazán nagy vitái. A múlt év februárjában a szakszervezeti szövetségek már a miniszterelnöknél is tiltakoztak a tervezett módosítások miatt, és a javaslat visszavonását kérték. Időszerűtlennek nevezték a tervezett változtatásokat. Álláspontjukat kifejtve hangsúlyozták: a leltárfelelősség módosítására tett javaslat átgondolatlan, szakszerűtlen. Érthetetlennek nevezték, hogy a változtatások csak a munkáltatók érdekeit szolgálják, és növelik a munkavállaló kiszolgáltatottságát, gyengítik a szakszervezetek helyzetét. Különösen azt kifogásolták, hogy az üzemi tanácsokat szerződéskötési jogosítvánnyal ruházza fel a módosítás.
A nagy ellenállás okán a kormány a törvényjavaslat vitájának felfüggesztését kérte az Országgyűlés elnökétől. A kormány alkut ajánlott a szakszervezeteknek. Kész módosítani bizonyos paragrafusokat, amennyiben a munkavállalói érdekképviseletek is hajlandóak a társadalmi párbeszédnek a kormány által javasolt formájú megújítására, illetve a GDP-hez kötött, hosszabb távú keresetemelési szisztéma elfogadására.
A felajánlott alkuról ezt követően újabb tárgyalások kezdődtek. A szakszervezetek a Munka törvénykönyve legújabb változtatási programjával kapcsolatos, korábbi számos ellenvetésükből végül csak néhányat tartottak fenn. Ezek közül öt kérdéskörben sikerült megegyezésre jutniuk a kormányzattal. Így a kormányzati tárgyalócsoport elfogadta, hogy a Munka törvénykönyvében továbbra se kapjanak jogot kollektív szerződés kötésére az üzemi tanácsok. Méltányolta a kormányzat azt a kérést is, hogy a munkaügyi jogviták esetén továbbra is maradjon kötelező az előzetes egyeztetés a bírósági tárgyalás előtt. A szakszervezetek által az egyik leginkább kritizált módosítás a leltárfelelősségre vonatkozott. Itt a kormányzat vállalta, hogy olyan szakmai megoldást keres, amely a szakszervezeteknek és a munkáltatóknak egyaránt elfogadható. A munkaviszonyukat jogellenesen megszüntető dolgozók esetében a kormányzat a szakszervezeti kérésnek megfelelően vállalta, hogy a munkáltatók legfeljebb csak egyéves átlagkeresetnek megfelelő kártérítési igényt érvényesítenek. Abban az esetben, ha a munkáltató mondott fel jogellenesen a dolgozónak, és a bíróság nem tartja célszerűnek az eredeti munkakörbe történő visszahelyezést, illetve a dolgozó megközelítette a nyugdíjkorhatárt, akkor részére az eredeti törvénymódosítási javaslatban szereplő, maximálisan egyévinek megfelelő kereset helyett másfél évi mérték fizethető ki ellentételezésként a szakszervezetekkel kötött előzetes kormányzati kompromisszum szerint.
A tárgyalások során, ha nem is könynyen, de sikerült megegyezni a társadalmi párbeszéd intézményrendszerének átalakításáról is.
Keresetemelés
A kormányzat által javasolt alku harmadik eleme a GDP-hez kötött többéves keresetemelési megállapodásra szólt. Ez volt az a témakör, amelynél a szakszervezetek nem kívánták előre elkötelezni magukat. Egy ilyen megállapodásról csak alaposabb, hosszabb elemzést követően voltak hajlandók nyilatkozni.
Úgy tűnt, hogy ezek alapján végül is sikerül egyezséget kötni. A megállapodás aláírását megelőző tárgyaláson a kormányzat bejelentette: az alkut három egyenrangú témakörre vonatkozóan tette, így abból nem hajlandó engedni. Mivel a GDP-t követő hosszabb távú keresetemelési megállapodásra a szakszervezetek csak később lettek volna készek, a Munka törvénykönyvére, illetve a társadalmi párbeszéd megújítására vonatkozó egyezséget külön nem volt hajlandó megkötni a kormányzati oldal.
Így minden maradt a régiben, s a kormányzat kérte a Munka törvénykönyve módosítására beadott javaslat további tárgyalását az Országgyűléstől. Így tehát nem voltak érvényesek azok az előzetesen vállalt engedmények sem, amelyekre a szakszervezeti kéréseknek megfelelően a kormányzat késznek mutatkozott.
Nem csoda tehát, hogy a munkavállalói érdekképviseletek az Országgyűlés által végül elfogadott módosítási anyagot szinte teljes egészében munkavállaló- és szakszervezet-ellenesnek értékelték. Így például nehezményezték, hogy határozott elutasításuk ellenére az üzemi tanácsok is jogosultságot kaptak az üzemi megállapodás megkötésére. Ezt a törvénymódosítás szerint szakszervezeti képviselet és kollektív szerződés hiányában a munkaviszonyból származó jogokra és kötelezettségekre köthetik meg az üzemi tanácsok. A törvénymódosítás alapján a szakszervezeti tisztségviselők munkaidő-kedvezményének fel nem használt részét már nem kötelező pénzben kifizetni. A törvény a munkaadók és a szakszervezetek közötti megállapodás hatáskörébe utalja ennek rendezését.
A változás az eddigieknél jobban ösztönöz arra, hogy a dolgozók letöltsék felmondási idejüket. Ha ugyanis a munkavállaló munkaviszonyát nem a törvényes előírások betartásával szünteti meg, a számára irányadó felmondási időre járó átlagkeresetet meg kell fizetnie a munkáltatónak.
Változás, hogy a munkavállaló és a munkaadó vitájánál a bírósági szakasz előtt nincs kötelező egyeztetés. Korábban ilyen esetekben csak a munkavállaló által kezdeményezett egyeztetés sikertelensége esetén lehetetett bírósághoz fordulni. A módosítás szerint a kifogásolt intézkedést követő 30 napon belül keresetet lehet beadni a munkaügyi bíróságnak.
Kárfelelősségi kérdések
A módosítás a leltárhiányért való felelősség feltételévé teszi a munkaadó és a munkavállaló közötti leltárfelelősségi megállapodás megkötését. A felelősség feltétele a szabályszerű leltárkészlet átadás-átvétel, leltárhiány-megállapítás. A leltárfelelősségi megállapodás eltérő rendelkezése hiányában a leltárkészletet egyedül kezelő munkavállaló a hiány teljes összegéért felel. Ha a készletet a hiányért nem felelős munkavállaló is kezeli, akkor félévi átlagkeresete a leltárhiány-felelősség maximuma.
A módosítások elutasításával a munkáltatói érdekképviseletek nem értettek egyet. Hangsúlyozták: a módosítások alapvető célja az volt, hogy a szakmai pontatlanságok kiküszöbölésével megszűnjenek a joghézagok.
Az újabb felvonásban a Munka törvénykönyve átfogó, koncepcionális módosítása kezdődött el még a múlt évben. Jelenleg szakértői munkacsoport készíti elő a tervezetet, amelyet – az államigazgatási és érdekegyeztetést követően – már mint normaszöveget egy év múlva bocsátanak a kormány rendelkezésére.
