Kis- és középvállalatok felkészítése

Az elmúlt 5-10 év során olyan átalakulás ment végbe az ipar szerkezetében, amihez azelőtt fél évszázad sem volt elég. Ez a robbanásszerű fejlődés vitathatatlanul a nagyvállalatokat jellemezte, de mind nagyobb szerephez jutnak a hazai középvállalatok is. E kisebb cégek jövője, fejlődésük lehetősége az alakulási láz csillapodásával, az uniós csatlakozás közeledtével egyre inkább a figyelem középpontjába kerül.

A statisztikák szerint a középvállalatok jelentősége ugyan növekvő, de részesedésük a hazai ipari termelésből egyelőre kevésbé számottevő, mint ahogy az kívánatos volna (773 ezer működő vállalkozásból mindössze 4600 a középvállalat).

Helyzetfelmérés

A rendszerváltás után a korábbi nagyvállalati struktúra összeomlásával a kis- és középvállalkozások (kkv-k) száma és gazdasági jelentősége nőtt, ám 1995-től a vállalkozások számának növekedése – értelemszerűen – lelassult, s a gazdaság feltételrendszerének változása, a belső fogyasztás visszaesése következtében különösen a kisiparosság szorult vissza. Ezzel együtt 1999 augusztusában 773 ezer vállalkozás működött. Ezek 96,3 százaléka volt 10 főnél kevesebbet foglalkoztató mikrovállalkozás, 2,9 százaléka kisvállalkozás (10-49 fő), 0,6 százaléka középvállalkozás (50-249 fő) és mindössze 0,1 százaléka nagyvállalkozás (250 fő felett). Jóllehet, pozitív fejleményként kell értékelni, hogy ma már a kkv-szektor állítja elő a bruttó hazai termék mintegy felét, ez azonban mérsékeltebb eredmény, mint az Unióban. Persze e helyzet éppenséggel azt is jelentheti, hogy a szektor komoly fejlődési tartalékokkal rendelkezik. Elsősorban a foglalkoztatásban játszott szerepük kiemelkedő, hiszen a munkahelyek közel kétharmad részét már ma is a kkv-k adják. Ezen belül a mikrovállalkozások a foglalkoztatottak több mint egyharmadának adnak munkát.

Az elemzésekből (mint például a Gazdálkodási Tudományos Társaság egyik szimpóziumán ismertetett, Schifner Marianna, a Gazdasági Minisztérium főosztályvezető-helyettese által készített vitaanyagból is) kitűnik, hogy a szektoron belül a kisvállalkozások helyzete lényegesen labilisabb, mint a közepeseké, s ennek következtében talponmaradási, illetve növekedési esélyeik is kisebbek.

A kis- és középvállalkozások fejlődésének, fejlesztésének támogatása hosszú évek óta szerepel a mindenkori kormányzat programjában és határozatai között. Azt azonban, hogy a gyakorlatban milyen hatást eredményeznek ezek az intézkedések, egyetlen kormány sem minősítette soha, de az érintettek véleménye sommás: még közelítőleg sem elégségesek. Néhány éve, hogy kezd kiépülni a vállalkozásokat segítő intézményrendszer (kisvállalkozási érdekképviseletek, gazdasági kamarák, Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány és annak helyi vállalkozói központjai, hitelgarancia-szervezetek, fejlesztési bank és regionális társaságai stb.), ám ezek működése vagy korlátozott, vagy nem kielégítő hatékonyságú.

A PHARE keretei között is működött kkv-program, melynek eredményei önmagukban imponálóan hatnak (a mikrohitelprogramban eddig 11 631 hitelt folyósítottak összesen, 8 035 658 ezer forint értékben), de ha azt nézzük, hogy egy-egy hitel átlagos összege 691 ezer forint, már érthetővé válik, hogy a kisvállalkozások miért elégedetlenek a hitelezési tevékenységgel.

A kkv-szektor kielégítő működésének másik kerékkötője a közterhek alakulása, valamint az ezzel összefüggő adminisztrációs terhek nagysága. Előbbieket illetően evidencia, hogy a jövedelemadó-rendszer a multinacionális vállalatokat preferálja (átlagos adóterhük 8 százalék körül van, míg a kkv-ban ez az átlag 17 százalék!), s az sem szorul különösebben bizonyításra, hogy egy nagyvállalat könnyebben eleget tesz a sokszor vállalatnagyságtól független adminisztrációs kötelezettségeknek, mint a néhány főt foglalkoztató kicsi. A vitában részt vevők ennek alapján joggal jelenthették ki, hogy a valóság ellentmondásban van azzal a deklarációval, miszerint a kkv-szektor működési feltételei javultak volna.

A kis- és középvállalkozói törvény

Ebben a helyzetben született meg és lépett életbe 2000. január 1-jén a kis- és középvállalkozási törvény. A törvény az Európában elfogadott definícióknak megfelelően határozza meg a kis- és középvállalkozásokat, s törvényi szinten teszi kötelezővé az egyes szabályozók e csoportra vonatkozó hatásainak bemutatását. Szintén e jogszabály deklarálja az adminisztrációs terhek csökkentésének szükségességét. Új formában hívja létre a Vállalkozásfejlesztési Tanácsot, amelyben az érintettek érdekképviseletei is helyet kapnak, s amelyet be kell vonni a döntéshozatalba is a forráselosztás során.

Vélhetően a törvény legfontosabb rendelkezése, hogy a támogatások forrásaként célelőirányzat képzését rendeli el, melynek nagyságát évente, a központi költségvetésben kell meghatározni. Amennyire bölcs dolog a rendelkezésre álló kereteket az ország teherviselő képességéhez igazítani, annyira kockázatos is, főleg az érintettek szempontjából. Jó példa erre az idei év, amikor is a költségvetés tervezésekor az eredetileg beharangozott 15 milliárd forintos célelőirányzat 5,7 milliárd forintra zsugorodott (ez 7 milliárdra egészül ki a PHARE-keretből). Az érintettek számára – mint kifejtették – különösen azért sérelmes az eljárás, mert a kkv-szektor lényegesen több munkavállalót foglalkoztat, mint például a mezőgazdaság, támogatása viszont annak csupán töredéke.

A Gazdasági Minisztérium a célelőirányzatból a következő programok támogatását tervezi:

A kisvállalkozások működési feltételeinek javítása:

• előzetes, kkv-szempontú hatásvizsgálat;
• egyablakos ügyintézési rendszer fejlesztése.

Finanszírozási lehetőségek bővítése:

• mikrohitelprogram;
• kamattámogatás a kkv-k fejlesztési hiteleihez;
• garanciarendszer fejlesztése;
• tőkefinanszírozás fejlesztése;
• kkv-k nemzetközi együttműködésének támogatása;
• finanszírozási konstrukciók, programok fejlesztése.

Vállalkozói kapcsolatok és ismeretek bővítését szolgáló programok:

• beszállítói célprogram;
• kormányzati kkv-honlap, támogatási monitorrendszer;
• vállalkozói képzési és tanácsadási programok;
• inkubátorház-program;
• komplex, piacra jutást elősegítő programok;
• információs technológiák fejlesztése, hálózati programok.

Bekapcsolódás az EU kkv-programjaiba:

• 1997-2000. évi kkv-program;
• 2001-2006. évi vállalkozásfejlesztési program;
• részvétel az EU vállalkozásfinanszírozási programjaiban;
• intézményrendszer, vállalkozói szervezetek megerősítése.

A kis- és középvállalkozásokról vitázó szakértők és érintettek a célkitűzésekkel egyetértenek, de több területen is hangsúlyozzák fenntartásaikat. Így például addig nem tartják valószínűnek az érdemi előrelépést, amíg nem jöhet létre a szabályozási környezet kormányzattól független változata is. A felhalmozás, fejlesztés ütemének növekedése érdekében tőkekoncentrációra van szükség a kkv-k körében. Maradéktalanul egyetértenek viszont abban, hogy az EU-s csatlakozás olyan kihívást jelent a hazai kkv-szektor számára, amelynek csak alapos felkészüléssel és komoly támogatás mellett lehet eleget tenni.

Az EU és a magyar programok

Az Európai Unió kkv-politikájának deklarált céljai közé tartozik a vállalkozások alapítását és folyamatos működését segítő üzleti környezet fejlesztése, a kkv-k versenyképességének javítása, európaivá, nemzetközivé válásuk elősegítése, valamint a tagállamok nemzeti politikáinak egymáshoz való közelítése konkrét akciókkal. Az EU illetékes bizottságainak akciói, intézkedései többek között érintik a vállalkozói környezet fejlesztését, a finanszírozás bővítését, a kkv-k kutatás-fejlesztésben való részvételének támogatását, szaktanácsadást és -képzést, a kkv-k nemzetközi együttműködésének támogatását stb. Az EU 18 millió vállalkozásából 1990 és 1998 között körülbelül 90 ezer kis- és középvállalkozás volt valamilyen közösségi program kedvezményezettje.

Bár a közösségi joganyag kkv-kre vonatkozó részének a hatályos magyar szabályozás lényegében megfelel, s derogációs igény e téren nem jelentkezik, az már nem mondható el a hazai kkv-szektorról, hogy mindenben megfelelne a versenyképességi kihívásoknak, s megfelelő adaptációs készségekkel rendelkezne. Sőt, az sem biztos, hogy a jelenlegi gazdálkodási környezet elősegíti ezek kialakítását. Éppen ezért kulcskérdés, hogy a magyar kkv-szektor hogyan tud bekapcsolódni az Unió többéves kis- és középvállalkozás-fejlesztési programjaiba. E programok fő területei jelenleg:

• az adminisztrációs és jogszabályi környezet fejlesztése és egyszerűsítése,
• a vállalkozások pénzügyi környezetének fejlesztése,
• az információszolgáltatás fejlesztése,
• a kutatási, innovációs és képzési lehetőségekhez való hozzáférés javítása, s végül
• a vállalkozói szellem, a vállalkozói kultúra és az egyes vállalkozói célcsoportok fejlesztése.

Az EU 1998-ban Magyarország számára 6 programot tett elérhetővé, így:

1. Az „Europartneriat" programban évente két szakmai kiállítás és találkozási lehetőség nyílt, rendezvényenként 28 hazai vállalkozás számára.
2. Az „Interprise" program, mely lényegében évente több tucatszor megrendezett üzletember-találkozó, az egyes szektorokban működő kisvállalkozások nemzetközi együttműködését mozdítja elő.
3. Az „EIC" program tanácsadást, dokumentációs és könyvtárszolgálatot nyújt a programhoz csatlakozó országokban kialakítandó önálló nemzeti központokon keresztül.
4. Az „IBEX" program a nemzetközi beszállítói munkakapcsolatok kialakulását segíti elő, nagyvállalkozások konkrétan meghatározott igényei alapján, szervezett vállalkozói találkozókkal.
5. A „Distributive Trade" program a kormányzati politikák fejlesztése révén segíti elő a kereskedelem és a forgalmazás terén a kedvező vállalkozói környezet kialakítását.
6. A „Craft & Small Enterprise" program a kézműves- és kisipar fejlesztését szolgálja.

Az EU-t érintő információkhoz – beleértve a különféle programokhoz való hozzáférés lehetőségét is – a már létrejött magyarországi Euro Info Központokon keresztül lehet hozzájutni. Jelenleg 7 ilyen központ működik, szolgáltatásaik ingyenesek, vagy legfeljebb az önköltséget kell megtéríteni.

A közösségi programban való részvétellel kapcsolatos pályázati kiírások a Gazdasági Minisztérium internethonlapján is megtalálhatók (http://www.gm.hu).