Önveszélyes zsenik Legtöbbször megmagyarázhatatlan jelenségekre keresi a könyv szerzőpárosa a választ az üzlet és a politika területén kalandozva. Arra, miért követnek el az átlagosnál magasabb intelligenciával rendelkező személyek óriási tévedéseket, hatalmas ostobaságokat. Feinberg és Tarrant szilárd meggyőződése, hogy a kiemelkedő teljesítményre képes személyek e téren fokozott veszélynek vannak kitéve, eleve veszélyeztetettnek számítanak. Hiszen bármely pillanatban logikai rövidzárlat állhat be náluk, ami ragyogó elméjük bukását okozza. Mint a két szerző megállapítja, az önpusztító intelligencia szindróma négy alappilléren nyugszik: az önhittségen, az arrogancián, az önimádaton és a kudarc öntudatlan vágyán. Ezek, mint rámutatnak, általában nem együttesen jellemzik az önsorsrontó kiemelkedő egyéneket, a jellemző inkább az, hogy ezek egyike dominál, s részlegesen legalább még egy szerepet játszik a dolgok kedvezőtlen kimenetelében. Számtalan valós esettel illusztrálják ezek változatainak, alfajainak" felbukkanását elnökök, szenátorok, politikusok, üzletemberek, művészek példáját említve. Kitérnek a kollektív ostobaság témakörére is, amikor okos emberek csoportja követ el égbekiáltó ostobaságokat. Az önromboló intelligencia imént említett elemei, alappillérei alkotóközösségek, munkacsoportok körében ugyanis éppúgy képesek hatni, mint az egyén esetében. A bajok azonban – egyének és csoportok szempontjából egyaránt – elkerülhetőek. Hogy miként, arra a szerzőpáros a kötet második felében különféle módszereket ajánl, olyanokat, amelyek csökkentik az önmegsemmisítés veszélyét. A kiemelkedő intelligenciájúaknak egyfajta lelki-szellemi edzést javasolnak, ami a fizikai edzés hatásaihoz hasonló kedvező eredményekhez segíti a rendszeres alkalmazót. A célhoz programokon át vezet az út. Fontos szerep jut a különféle teszteknek is. Van, amelyik a veszélyeztetettség mértékét térképezi fel, s olyan is, amelyik az önismeret vagy az érettség fokát vizsgálja. Esetek, példák sokasága a kötet e részében is a téma sokszínűségének, mélységeinek megértését szolgálja, egy cél érdekében. Hogy intelligenciánk megfelelő állapotban legyen, azt tegye, amit várunk tőle, s ne mesterkedjen azon, hogy különféle csapdákat állít nekünk. Akkor nem olyan veszélyes, ha az ember okos." Mortimer Feinberg – John J. Tarrant: |
Munkajogviszonyt szabályozó iratok Különböző formában és tartalommal kell elkészíteni a munkaszerződéseket, ha azok határozatlan vagy határozott időtartamra, idő- vagy teljesítménybér alkalmazására, munkakör- vagy bérváltoztatásra szólnak. A munkaszerződés-módosítások tartalmuk szerint szintén sokfélék lehetnek. Tanulmányi szerződés iskolai és nem iskolai rendszerű képzésre egyaránt köthető. A kollektív szerződések összeállításához tisztában kell lenni a Munka Törvénykönyve személyi és időbeli hatályára, a kollektív szerződés módosítására, a bértárgyalásra, a kollektív szerződés felmondására vonatkozó szabályaival. Irányadók a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény idevonatkozó előírásai, valamint a kollektív kapcsolatokra és munkaviszonyra érvényes jogszabályi rendelkezések. Az Iratmintatár első köteteként megjelent munkajogi iratminta-gyűjtemény az előbbiekben felsorolt jogviszonyoknak a rögzítésére, rendezésére, szabályozására szolgáló iratoknak a mintáit tartalmazza a szükséges magyarázatokkal és a jogszabályokra való hivatkozásokkal. A szerző először az individuális, majd a kollektív munkajog keretében használatban lévő iratmintákkal foglalkozik úgy, hogy a munkajogi iratminták szövegének bemutatása után ismerteti az irányadó törvényes rendelkezések szövegét és a munkajogi gyakorlatból vett példákat is. Szerencsésnek mondható az iratminták szerkesztése. Minden egyes minta bemutatásához szorosan kapcsolódik a szükséges magyarázat, valamint az alapul vett törvényes rendelkezésre való hivatkozás – nem kell azt máshol külön keresgetni. A továbbiakban egy sok részletre kiterjedő kollektív szerződés teljes felépítését mutatja be a szerző. Kifejti, hogy a munkáltató és a szakszervezet között létrejött kollektív szerződésnek a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény kereti közt szabályoznia kell a munkajogviszonyból eredő jogokat és kötelezettségeket, ezek gyakorlásának és teljesítésének módját, valamint a felek kapcsolattartásának rendjét. Ezek után részletesen szemlélteti az eljárási szabályokat, a munkajogviszony tartalmát, a kártérítési felelősséget. Utal arra, hogy a részletszabályok mellékletekben is rögzíthetők. Ebből a vázlatos ismertetésből is kitűnik, hogy a munkaadók számára nagy segítséget jelenthet ez a – kézikönyvként is használható – iratminták gyűjteménye. Biztos alapul szolgál számukra a különböző munkaszerződések, munkajogi megállapodások, felmondások, határozatok, valamint a kollektív szerződések szakszerű, minden szempontból szabályos elkészítéséhez. Dr. Tatár Irén: Munkajogi iratminták és magyarázatok. |
Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1998. március 15.) vegye figyelembe!
Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1998. március 15.) vegye figyelembe!
Szerkesztőbizottság
A honlapról
Olvasócentrikus tartalom
„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.8394 oldalnyi terjedelem
A honlap mögött több mint 8394 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4984 olvasói kérdésre 4984 választ adtak szakértőink.Sokoldalú keresőrendszer
8394 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.7 napos válaszadási garancia
Még a 8394 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is
Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek
17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4984 olvasói kérdéssel.Legnépszerűbb cikkek az elmúlt 90 napban
Eltűnt közalkalmazott jogviszonyának megszüntetése
Intézményünk egyik közalkalmazottja 2023. augusztus 15. óta munkavégzés céljából a munkahelyén nem jelent meg. Távollétének okáról és várható időtartamáról sem a közvetlen...
Tovább a teljes cikkhezVégkielégítés egészségi alkalmatlansággal indokolt felmondás esetén
Két munkavállalónk keresőképtelen állományának lezártát követően már nem lesz alkalmas a munkakörének betöltésére. Olyan mértékű egészségromlásuk van, amely alapján -...
Tovább a teljes cikkhezNyugdíjasnak minősülés
Az egyik munkavállalónk február 28-án töltötte be a 65. életévét. Szervezeti okokra hivatkozással szeretnénk megszüntetni a jogviszonyát március végével. Nincs információnk arra...
Tovább a teljes cikkhezMunkakör-felajánlás és észszerű alkalmazkodás
A Kúria BH 2024.16. számú döntésének értelmezésével kapcsolatban szeretném segítségüket kérni. Mivel az Mt. nem definiálja a fogyatékosságot, és más jogszabályra sem hivatkozik...
Tovább a teljes cikkhezFelmondás keresőképtelenséggel járó betegség alatt
Egy munkatársunk már több mint fél éve állományban van. Most szeretné elindítani a leszázalékolását, és az ügyintéző azt mondta neki, hogy ki kell jelentkeznie a táppénzről, és...
Tovább a teljes cikkhezMunkavállaló összeférhetetlen magatartása
Ha a munkavállaló társaságával a munkáltató leszerződik, mindazonáltal a szerződéskötés folyamata alatt sem derül ki a munkáltató számára, hogy az új partnere...
Tovább a teljes cikkhezUtazási kedvezmény önkormányzati művelődési házban dolgozóknak
Jár-e a 2024. március 1-jei nappal hatályba lépett 38/2024. Korm. rendelet szerinti utazási kedvezmény önkormányzatnál, illetve önkormányzat intézményénél (művelődési ház)...
Tovább a teljes cikkhezKógens szabályok értelmezése külföldi jog kikötésénél
Az Mt. 3. §-a (1) bekezdésének az értelmezése kapcsán szeretnénk a szíves segítségüket kérni. A praxisunkban gyakoriak az olyan esetek, amikor a felek a külföldi jog alkalmazásában...
Tovább a teljes cikkhezCafeteriajuttatás fizetés nélküli szabadság alatt
Várhatóan 2024. május 17-én szülöm meg a gyermekemet. Addig aktív állományban végzem köztisztviselői feladataimat. Terveim szerint gyermekem 2 éves korában térek vissza az aktív...
Tovább a teljes cikkhezCikkeink az elmúlt 30 napban
Munkakör-felajánlás és észszerű alkalmazkodás
A Kúria BH 2024.16. számú döntésének értelmezésével kapcsolatban szeretném segítségüket kérni. Mivel az Mt. nem definiálja a fogyatékosságot, és más jogszabályra sem hivatkozik...
Tovább a teljes cikkhezFelmondás keresőképtelenséggel járó betegség alatt
Egy munkatársunk már több mint fél éve állományban van. Most szeretné elindítani a leszázalékolását, és az ügyintéző azt mondta neki, hogy ki kell jelentkeznie a táppénzről, és...
Tovább a teljes cikkhezMunkavállaló összeférhetetlen magatartása
Ha a munkavállaló társaságával a munkáltató leszerződik, mindazonáltal a szerződéskötés folyamata alatt sem derül ki a munkáltató számára, hogy az új partnere...
Tovább a teljes cikkhezUtazási kedvezmény önkormányzati művelődési házban dolgozóknak
Jár-e a 2024. március 1-jei nappal hatályba lépett 38/2024. Korm. rendelet szerinti utazási kedvezmény önkormányzatnál, illetve önkormányzat intézményénél (művelődési ház)...
Tovább a teljes cikkhezKógens szabályok értelmezése külföldi jog kikötésénél
Az Mt. 3. §-a (1) bekezdésének az értelmezése kapcsán szeretnénk a szíves segítségüket kérni. A praxisunkban gyakoriak az olyan esetek, amikor a felek a külföldi jog alkalmazásában...
Tovább a teljes cikkhezCafeteriajuttatás fizetés nélküli szabadság alatt
Várhatóan 2024. május 17-én szülöm meg a gyermekemet. Addig aktív állományban végzem köztisztviselői feladataimat. Terveim szerint gyermekem 2 éves korában térek vissza az aktív...
Tovább a teljes cikkhezIdegennyelv-tudási pótlék - az illetmény összegén kívül
A köztisztviselői garantált bérminimumba beleszámít a nyelvpótlék, vagy az illetmény megállapításánál a pótlékot azonfelül kell figyelembe venni?
Tovább a teljes cikkhezKöznevelési foglalkoztatotti jutalom - a jogszerző idő értékelése
Önkormányzati óvodánkban 2022. augusztus 2. óta dolgozó pedagógus köznevelési foglalkoztatotti jutalma megállapításához a közalkalmazott 2024. január 3. napján 26 év 3 hónap...
Tovább a teljes cikkhezMunkaidőkeretben elrendelt rendkívüli munkavégzés elszámolása
Munkaidőkeretben rendkívüli munkaidő elrendelése esetén a rendkívüli munkavégzés ellenértékét (a 100% pótlékot vagy 50% pótlék + pihenőnapot) az elrendelés hónapjában kell...
Tovább a teljes cikkhezSzolgáltatásaink előfizetőinknek
Online változat
Nyomtatott változat
Egyedi adathordozó
7 napon belüli válaszadás
Plusz kreditpontok díjmentesen
Tematikus videók
Céginformáció (feketelista.hu)
Online változat
Nyomtatott változat
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.
Egyedi adathordozó
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.
7 napon belüli válaszadás
Plusz kreditpontok díjmentesen
Tematikus videók
Céginformáció (feketelista.hu)
Megnézem