Pedagógus-portfólió feltöltésének időpontja

Kérdés: A 89/2015. (IV. 9.) Korm. rendelet 2. §-a szerint figyelembe kell venni a gyakornoki idő kikötésekor a korábban megszerzett szakmai gyakorlatot, és gyakornoki időként a két évből hátra lévő időt kell kikötni a kinevezésben. Ez a határozott időre alkalmazottak esetén akár a határozott idő lejárta is lehet. A minősítő vizsga szabályai nem változtak, fő szabályként a gyakornoki idő lejárta hónapjában kell minősítő vizsgát tennie a gyakornoknak. A 326/2013. Korm. rendelet 10. §-ának (10) bekezdése szerint a pedagógus minősítésére a jelentkezést követő naptári évben kerül sor, a portfóliót pedig november 30-ig kell feltölteni az Oktatási Hivatal informatikai rendszerébe, és sikeres minősítés esetén a következő év január 1-jével kell a gyakornokot Pedagógus I. fokozatba sorolni. Az új szabályok ezekkel nem egyeztethetők össze, mivel például akinek 3 hónapja van hátra a két évből, és az még a tárgy­évben bekövetkezik, az nem a következő évben köteles minősítő vizsgát tenni, hanem még a tárgyévben a gyakornoki idő lejártakor, és a portfólió feltöltésére is csak egyetlen időpontot jelöl meg a jogszabály, mégpedig a november 30-át.
Részlet a válaszából: […] ...a foglalkozások meglátogatása, a minősítő bizottság értékelése, a sikeres minősítés alapján az Oktatási Hivatal által kiállított tanúsítvány pedig csak a következő év január 1-jétől jogosít átsorolásra [326/2013. Korm. rendelet 10. § (5), bek.; 11. § (8)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. augusztus 10.

Munkáltató jogos gazdasági érdekeinek sérelme

Kérdés: Az elmúlt három hónapban több munkavállalónk is megszüntette a munkaviszonyát, és egy olyan konkurens céghez mentek dolgozni, amelyet szintén egy régebbi munkavállalónk alapított. Néhány héttel ezelőtt kezdtük észrevenni, hogy ez a konkurensünk szinte csak olyan képzéseket hirdet, amelyeket mi is végzünk, és amelyek lebonyolításában korábban volt munkavállalóink is részt vettek; ráadásul a mi képzéseinkre senki nem jelentkezett, korábbi partnereink a konkurenssel szerződtek le. Ezen túl kiderült, hogy több tenderen és pályázaton is elnyerték az általunk ellátott szolgáltatásokat, mivel az erre vonatkozó pályázatok, amelyeket volt munkavállalóink munkakörébe tartozó feladat volt benyújtani, nem lettek beadva. Véleményünk szerint a volt munkavállalóink megsértették a munkáltató jogos gazdasági érdekének védelmére vonatkozó előírásokat, és kárt okoztak a cégünknek az elmaradt szerződésekből eredő bevételkieséssel. Önök szerint van lehetőségünk ennek érvényesítésére, vagy ne is próbálkozzunk vele?
Részlet a válaszából: […] ...van helye [Mt. 171. § (1)-(2) bek.].A munkavállaló a munkaviszony fennállása alatt – kivéve haerre jogszabály feljogosítja – nem tanúsíthat olyan magatartást, amellyelmunkáltatója jogos gazdasági érdekeit veszélyeztetné [Mt. 3. § (5) bek.]. ALegfelsőbb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. október 11.

Szakszervezeti egyetértés megtagadása és a kárfelelősség

Kérdés: Felmondtunk az egyik szakszervezeti tisztviselő munkavállalónknak; bár a szakszervezet nem járult hozzá a felmondáshoz, de a bíróság ítéletében megállapította, hogy nem tagadhatta volna meg a hozzájárulást, és pótolta azt. A bírósági eljárás alatt azonban kárunk keletkezett a többletként kifizetett munkabérrel. Ezt a szakszervezettel szemben érvényesíteni akarjuk, de elzárkóznak annak megfizetéséről arra hivatkozva, hogy ők az általában elvárható módon jártak el, mivel a 3 fős szakszervezeti csoport működését súlyosan érinti a tisztviselő elküldése, a munkáltatóra nehezedő hátrányt pedig nem tudták megítélni. Ezzel valóban kimentheti magát a szakszervezet?
Részlet a válaszából: […] ...működését kedvezőtlenül érintő intézkedésnek tekinthető. Hatehát a szakszervezet egyébként más, neki felróható magatartást nem tanúsított,akkor mentesül a kártérítési felelősség alól, mivel úgy járt el, ahogy az azadott helyzetben általában elvárható [Ptk....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. április 27.

Futballozó munkavállalók – ki fizeti a kárt?

Kérdés: Egy munkatársammal a munkaidő után a gyárudvaron beszélgettünk. Kiderült, hogy éppen aznap délután megy focizni, s van nála egy labda is. Passzolgatni kezdtünk, de rosszul lőtte meg a labdát, és betörte az egyik irodai ablakot, és még eltalált egy számítógép-monitort is. A munkáltató mindkettőnkkel meg akarja fizettetni a kárt, de én nem akarok fizetni, mert nem én rúgtam be az ablakot.
Részlet a válaszából: […] ...de könnyelműen bízik azokelmaradásában, vagy a következményeket azért nem látja előre, mert a tőleelvárható körültekintést nem tanúsította.Önmagában az, hogy a munkavállalók a gyár udvaránfutballoztak, kimeríti a gondatlanság fogalmát. Ennek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. december 15.