Vezető helyettesének felelőssége

Kérdés: A munkavállaló gazdasági igazgató és egyben az ügyvezető helyettese, tehát az Mt. 188. § (1) bekezdése szerintinek minősül. A helyettesítés ténye a munkaköri leírásból és az SZMSZ-ből is egyértelműen kiderül, valamint a napi gyakorlat során is megvalósul. Szervezeti átalakítás következtében a gazdasági igazgató hatásköre (aláírási, utalványozási, ellenjegyzési) jogköre csökkenni fog, de a helyettesi minősítése megmarad. Ezzel párhuzamosan a szolgáltatóegységek önálló döntési jogköre fog nőni. A gazdasági igazgató az új rendszer miatt ki akarta zárni a felelősségét több szempontból a cég működését illetően, így kifejezetten a cég elért eredménye miatt, hiszen úgy gondolja, már nem lesz az eredményre olyan közvetlen befolyással, mint jelenleg (most mindent utalványoz, vagy előzőleg ellenjegyez az ügyvezetői aláírást megelőzően), továbbá kevesebb lesz a gazdasági és szakmai kontrollja is. Véleményem szerint esetében kizárt a felelősség bárminemű korlátozása, hiszen pontosan ezen státusz miatt általános felelőssége áll fenn a társaság stratégiájáért, üzletpolitikájáért és ezáltal eredményéért is. Ezért úgy gondolom, nem mondhatja azt, hogy nem felelős a cég mérleg szerinti eredményének alakulásáért. Jól gondolom, hogy a helyettesi státusz miatt vezető állású munkavállaló semmilyen módon nem korlátozhatja a felelősségét a cégnél zajló folyamatok és az eredmény tekintetében, azaz nem csupán kifejezetten károkozás kapcsán, hanem általánosan fennáll esetében a fokozott felelősségi alakzat?
Részlet a válaszából: […]  Az Mt. alkalmazásában vezető állású munkavállaló amunkáltató vezetője, valamint helyettese (a továbbiakban: vezető);tekintetükben a törvény rendelkezéseit a külön fejezetben foglalt eltérésekkelkell alkalmazni [188. § (1)-(2) bek.]. A vezető a vezetői...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 2.

Leltárfelelős helyettesítése

Kérdés: Munkáltatómmal 2008 tavaszán leltárfelelősségi megállapodást kötöttem a bolt raktárkészletének kezelésére. A nyári szabadságomról visszatérve a vezetőm tájékoztatott, hogy a raktárban helyettesítettek, amit meglepődve vettem tudomásul. Most az őszi leltározás során kiderült, hogy 600 000 Ft értékű termék hiányzik. Az összeget a munkáltatóm egyedül rajtam követeli a leltárfelelősségi megállapodásra hivatkozva, de én nem tartom ezt jogosnak. Mire hivatkozhatok?
Részlet a válaszából: […] A munkavállaló az általános kárfelelősségi alakzatokkalellentétben a leltárhiányért a leltárfelelősségi megállapodás megkötése eseténvétkességére tekintet nélkül felelősséggel tartozik. A leltárhiány az értékesítésre,forgalmazásra vagy kezelésre szabályszerűen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. január 12.