Szabadságra való jogosultság és a kiadás – ha felmondtak

Kérdés: Helyesen jártunk-e el munkavállalónk bérszámfejtése kapcsán, ha 2018. július 25-étől 2019. szeptember 22-ig fizetés nélküli szabadságon volt második gyermekével (a fizetés nélküli szabadság megszűnését írásban, határidőben bejelentette), és így 2019. szeptember 23-tól október 25-éig bezárólag 22 munkanap előző évi, illetve két nap tárgyévi szabadságot kiadtunk? A munkavállaló 1987-ben született, és összesen két tizenhat éven aluli gyermeke van. 2018-ban szülési szabadságon volt február 7. és július 24. között. 2018. évi szabadságából (23 munkanap [alapszabadság + életkor szerinti pótszabadság], valamint négy nap pótszabadság két gyermek után) öt napot kiadtunk még 2018. év elején, a szülési szabadságot megelőzően. Munkaviszonyát felmondással 2019. október 25-én, a szabadság utolsó napján, 45 napos felmondási idővel megszüntettük. Munkaviszonyának kezdete 2014. január 27. A felmondási időt 2019. október 26-án indítottunk, ami december 9-én járt le. A felmondási idő teljes tartamára a munkáltató a munkavégzési kötelezettség alól a munkavállalót felmentette. A munkavállaló részére kéthavi végkielégítést kifizettünk. Helyesen számfejtettük-e így a járandóságot december 9-éig járó munkanapokra, illetve járt volna-e még szabadságra jutó távolléti díj a fizetés nélküli szabadság megszűnését követően a felmondási idő lejártáig, azaz 2019. szeptember 23-tól december 9-ig?
Részlet a válaszából: […] ...szükséges képességnek, végzettségnek, gyakorlatnak megfelelő betöltetlen másik munkakör, vagy a munkavállaló az e munkakörben való foglalkoztatásra irányuló ajánlatot elutasítja [Mt. 66. § (4)-(6) bek.]. E szabályok megtartása azért rendkívül fontos, mert a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 14.

Felmondás telephely lebontása miatt

Kérdés: Az Mt. 58. §-ában foglaltakra figyelemmel a felek a munkaszerződést megegyezéssel módosíthatják. A cég telephelyén levő áruház az önkormányzat által lebontásra kerül, ezért az egység megszűnik. Az egységvezető 1979. április 17-én kiállított szakmunkás-bizonyítványa szerint "háztartási felszerelés eladó", továbbá 1988. június 14-én boltvezetői szakvizsgát tett. A munkáltató a működési területén az egyik fióktelepén lévő élelmiszerboltban egységvezetői állást ajánlott fel ugyanazon munkabér fejében a munkavállaló részére. A munkavállaló a felajánlott állást nem fogadja el azzal az indokkal, hogy a szakmája szerint nem élelmiszer-eladó. Kéri, hogy a munkáltató mondja fel a munkaviszonyát, és fizesse ki a munkaviszony megszűnésével kapcsolatban felmerülő járandóságait, így különösen a végkielégítést. A cég az említett helyen foglalkoztatni tudja a munkavállalót vezetői állásban, ugyanazon munkabérért, ezért nem kíván felmondani neki. A munkavállaló a jelenlegi és a felajánlott munkahelyre is csak utazással tud eljutni. Jogszerű-e a munkavállaló kérése a fentiek alapján? Mi a teendő ebben az esetben, tekintettel arra, hogy a munkaszerződés-módosítást neki is alá kell írnia?
Részlet a válaszából: […] ...Amíg a munkaszerződés a felek közös akaratával nem kerül módosításra, a munkáltató legfeljebb csak a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatásra irányadó szabályok szerint kötelezheti őt a hozzájárulása nélkül arra, hogy a szerződésben kikötöttől...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. július 15.

Határozott idejű munkaviszony megszüntetése a projekt megszűnésével összefüggésben

Kérdés: Munkavállalónk határozott idejű munkaszerződéssel rendelkezik december 31-ig, viszont a projekt, amiért felvettük, úgy néz ki, hogy meg fog szűnni augusztus 31-ig. Ilyen esetben ki kell a fizetni a távolléti díjat december 31-ig a munkavállaló részére?
Részlet a válaszából: […] ...megszüntetésre nem kerül a munkaviszony, a munkavállaló részére állásidőre járó alapbért kell fizetniük. Ha ugyanis a munkáltató foglalkoztatási kötelezettségének a beosztás szerinti munkaidőben nem tesz eleget (állásidő), a munkavállalót – az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. június 24.

Határozott idejű munkaviszony megszűnése

Kérdés: A munkáltató hosszabb ideje határozott idejű szerződésekkel foglalkoztat, a mostani szerződésem május 31-én jár le. Egyelőre semmilyen tájékoztatást nem adtak, hogy el akarnának bocsátani. Jól gondolom, hogy ha ilyen szándéka lenne a munkáltatónak, akkor előre szólnia kellene, és megfelelő felmondási időt biztosítania, esetleg végkielégítést is?
Részlet a válaszából: […] ...pont]. Nem felmondja valamelyik fél, hanem automatikusan ér véget a munkaviszony, ezért nincs se felmondási idő, se végkielégítés. Továbbfoglalkoztatásra csak akkor kerül sor, ha a felek közös megegyezéssel kifejezetten megállapodnak a határozott idő meghosszabbításában (Mt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. május 27.

Felmondás a kisgyermekes munkavállaló fizetés nélküli szabadságát követően

Kérdés: A cég egyik munkavállalója gyermeke születését követően fizetés nélküli szabadságot vett igénybe. Felmondhat-e a munkáltató a fizetés nélküli szabadságról visszajött munkavállalójának, miután a fizetés nélküli szabadsága véget ért? Az első munkanapján a munkavállalónak át lehet-e adni a munkáltatói felmondást? Ha igen, mikor kezdődik a felmondási idő? Mi történik abban az esetben, ha a munkavállaló közli a munkáltatójával, ki szeretné venni a felhalmozott szabadságát? Ebben az esetben is felmondhat a munkáltató a szabadság pénzbeli megváltásával, vagyis szabadságmegváltás kifizetésével? Ha a munkáltató eltekint a felmondási idő ledolgozásától, erre az időszakra – vagyis a felmentési időre – is jár időarányos szabadság a munkavállalónak? Csak abban az esetben mondhat fel a fizetés nélküli szabadságról visszajött munkavállalónak a munkáltató, ha a munkavállaló nem fogadta el a részére felajánlott új munkakört, mivel a korábbi munkakörében nem tudná foglalkoztatni?
Részlet a válaszából: […] ...szükséges képességnek, végzettségnek, gyakorlatnak megfelelő betöltetlen másik munkakör, vagy a munkavállaló az e munkakörben való foglalkoztatásra irányuló ajánlatot elutasítja [Mt. 66. § (4)-(6) bek.].A felmondási idő legkorábban a felmondás közlését...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. augusztus 27.

Elvágyódó munkaerő – munkavállalói felmondás külföldi munkavégzés reményében

Kérdés: Társaságunk "8+4-es konstrukcióban" (8 hónap támogatás, 4 hónap tovább foglalkoztatás) foglalkoztatási támogatással alkalmaz egy munkavállalót oly módon, hogy a jelzett időtartam alatt a munkáltató nem szüntetheti meg felmondással és közös megegyezéssel a munkaviszonyt. A munkavállaló a foglalkoztatási kötelezettség négy hónapos időszaka alatt azonban szeretné felmondani a munkaviszonyát, lehetőleg úgy, hogy azonnal el tudjon menni. Mivel közös megegyezéssel nem lehetséges megszüntetni a munkaviszonyt, elegendő indok-e számára a "külföldi munkavállalás" és a "jobb fizetés" a felmondáshoz? Ha igen, akkor elfogadható-e a felmondás, illetve elengedhető-e a munkavállaló felmondási idő nélkül? Esetleg, ha az indok elfogadható, akkor mennyi a felmondási idő (30 nap, vagy a határozott időből még hátralévő idő)?
Részlet a válaszából: […] A munkavállaló határozott idejű munkaviszonyban áll, ezért a munkaviszonyát csak abban az esetben szüntetheti meg felmondással, ha annak indokául olyan okot jelöl meg, amely számára a munkaviszony fenntartását lehetetlenné tenné, vagy körülményeire tekintettel aránytalan...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. augusztus 6.

Munkaviszony megszüntetése a munkavállaló részéről

Kérdés: Bértámogatással vagyok foglalkoztatva, de nem vált be számomra a munkahely. Milyen feltételekkel mondhatok fel?
Részlet a válaszából: […] ...meg, hogy a bértámogatás a konkrét esetben mit jelent. Ebből következően abból indulunk ki, hogy Ön munkaviszony keretében kerül foglalkoztatásra, vagyis a jogviszony az Mt. hatálya alá esik, arra e törvény általános szabályai vonatkoznak. Ez alapján, ha meg...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. június 25.

Munkabérből levonás a munkaviszony megszűnésekor

Kérdés: Egy munkahelyen napi bejelentéssel 2 hétig dolgoztam, de mivel nem felelt meg a munka, nem mentem többször. Miket vonhat le a munkáltató a fizetésemből? A tűzvédelmi oktatást és vizsgát le akarja vonni, valamint a beléptetőkártyámat, és még ezeken kívül is felsorolt egypár dolgot, amiről engem nem is tájékoztatott munkába álláskor, és szerződést sem írtunk ilyesmiről (másról sem).
Részlet a válaszából: […] ...vissza nem adása esetén a kártérítési felelősség fennállhat, de a tűzvédelmi oktatás és vizsga minden valószínűség szerint a foglalkoztatáshoz kötelező feltétel volt, amely költséget a munkáltató köteles viselni [Mt. 42. § (2) bek. b) pont, 51. § (2),...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. szeptember 4.

Határozott idejű munkaszerződések láncolata

Kérdés: Cégünknél egyes kollégákat határozott idejű szerződéssel alkalmazunk, néhányukat évek óta, de a törvényi ötéves felső korlátot tiszteletben tartva. Erre azért van szükségünk, mert ezek a munkatársak olyan megrendelői körnek dolgoznak, akiknél bármikor változhat a megrendelt munka mennyisége, akár évekig kimaradhat a megrendelés, ezért állandó kockázat, hogy alkalmazottaink feleslegessé válnak. Hogyan tudunk úgy munkaszerződést kötni velük, hogy az ebből eredő kockázatokat csökkentsük, de szabályosak maradjunk munkajogi szempontból is?
Részlet a válaszából: […] ...az, hogy a határozott idejű szerződések olcsóbbak a munkáltatónak, nem minősül olyan jogos érdeknek, ami indokolná a határozatlan idejű foglalkoztatás kiváltását sorozatos határozott idejű szerződésekkel. Ugyanakkor, ha a munkáltató tudja igazolni, hogy a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. október 10.

Alkalmi munkavállaló halála

Kérdés: Alkalmi munkavállaló halálát hogyan kell bejelenti a NAV-nak?
Részlet a válaszából: […] ...teljesített bejelentés esetleges visszavonására és módosítására (különösen a munkavégzés meghiúsulása esetén)a) az egyszerűsített foglalkoztatás bejelentését követő két órán belül, vagyb) ha a bejelentésben foglaltak szerint a foglalkoztatás a bejelentés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. szeptember 19.
1
2